A múzeumandragógia a múzeumok, a muzeális jellegű intézmények, civil közösségek, a kulturális örökség védelmével, őrzésével megbízott szervezetek felnőttképzési, felnőttoktatási, felnőttnevelési tevékenységének lehetőségeit, feltételeit vizsgálja, valamint azokat a törvényszerűségeket igyekszik feltárni, amelyek intézményes vagy intézményen kívüli múzeumi keretek között hatékonyabbá tehetik a felnőtt egyének, a felnőtt közösségek számára “az élet teljes körére kiterjedő” tanulási, öntanulási, képzési, önképzési, személyiségfejlesztési eredményeit.

Kurta Mihály

SZERKESZTŐI ELÖSZÓ

A múzeumandragógiai honlappal célunk: ráirányítani a múzeumi szakemberek, szélesebb értelemben pedig a magyar értelmiség figyelmét a múzeumi felnőttképzésben, felnőttoktatásban, felnőttnevelésben rejlő szellemi, kulturális, tudásfejlesztő és nevelő erőre, a lokális, az európai és a globális térben betöltendő múzeumi mediáció (közvetítés) funkcióira.

Szándékunk továbbá a múzeumi kultúraközvetítés céljainak szolgálata, valamint az, hogy a múzeumot pártoló közönség számára olyan múzeumtudományi, ismeretterjesztő írásokat, tanulmányokat, publikációkat tegyünk közzé, amelyek nem csak a tudásalapú társadalom nélkülözhetetlen információit hordozzák, hanem személyiség formáló erővel is bírnak, amelyeket a mindennapi életben is hasznosíthat közönségünk.

A múzeumandragógiai honlap megjelentetésével vállaljuk a társadalom irányába nyitottabb múzeumi formákat, multifunkcionális kulturális feladatok ellátását, a hagyományos művelődési alkalmak mellett, „az élet teljes körére kiterjedő” tanulás (lifewide learning) elvére épülő távoktatási rendszer kiépítését oly módon, hogy továbbra is megfeleljünk azoknak a tudományos elvárásoknak, amelyek mindig is meghatározták muzeális jellegű intézményeinket.

Látogassák honlapunkat, hogy személyesen is meggyőződjenek arról: sikerül-e teljesítenünk összetett célrendszerünkben kitűzött vállalásainkat; konkrét értelemben azt, hogy lehetünk-e egyszerre, szakmai és tudományos „agora”, – felnőtt, idős és szépkorú közönségünk tanulását, nevelését, személyiségformálását, szórakoztatását egyaránt segítő orgánum?
Honlapunk megismerését követően várjuk az érdeklődők észrevételeit az impresszumban feltüntetett elérhetőségeken.

A szerkesztők

IMPRESSZUM

PT-MME Múzeumandragógiai Tagozata

muzandra18@gmail.com

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK